A kézfej mindent elárul „tulajdonosáról”.

A bársonyos, feszes, napbarnított-hatású kézbőrrel egy kis odafigyeléssel nem is akadnak gondok. De a betöredezett, erőtlen, vagy nem szép formájú körmök már bizony könnyen kifognak rajtunk. Mert ugye vagyunk páran, akiket egyszerűen nem áldott meg az ég szép körmökkel. Az egyik egy kicsit csálé, a másik kicsi, a harmadik megnöveszthetetlen, a negyedik kerekebb, mint kellene...

Manikűröshöz már egyre többen járunk a legkülönbözőbb okokból:
• mert igényesek vagyunk,
• mert lusták vagyunk vagy kevésbé ügyes kezűek,
• mert nincs kedvünk, energiánk vagy tehetségünk kétnaponta lakkozással bíbelődni vagy polírozni,
• mert ki nem állhatjuk a körömreszelő hangát, és valójában sosem voltunk képesek a kisolló rendeltetésszerű használatára.
A körünk hosszán és a formáján azonban egy sima manikűr nem változtat, a műkörömmel viszont mindez egy csapásra megoldható, ráadásul a lakk is olyan rajta, mintha örökké tartó réteggel vonták volna be.

„De a műköröm olyan…”

Sajnos vannak ellenérzéseink… Valahogy ha azt mondják egy nőre: „tudod, műkörme van”, a legtöbbször nem gondolunk egyértelműen jóra, pedig mára már ebben a műfajban is a természetesség hódít (csakúgy, mint a sminkelésnél, vagy a hajfestésnél) és az, hogy valakinek műkörme van, nem feltétlen jelent csiricsáré, karvalyszerű körmöket szivárványszínben, strasszokkal kombinálva. Egyre inkább teret kap az épített franciaköröm, az egyszerű, szerény díszítés, az elegáns színek, a rövid vagy kicsit hosszabb, de alapvetően természetes formájú műköröm.